A fürdőzés szabályai

A fürdőzés szabályai – miként a hamam felépítéséből is kiolvasható – lefektettek voltak, maga a termek elrendezése kijelölte a művelet menetét, hiszen a különböző hőfokú termekből csak meghatározott sorrendben lehetett továbbhaladni (meleg – langyos – hideg – száraz). Abd al-Latíf al-Bagdadi a 12. századi kairói nyilvános fürdők kapcsán azt tanácsolta a (férfi) fürdőzőknek fentebb már idézett művében, hogy töltsenek el kis időt az első teremben, aztán a második és harmadik medencében, és végezetül pihenjenek le egy puha heverőre, hogy testük elkezdjen izzadni. Azután törölközzenek meg többször is egy tiszta vászonkendővel, és ha már eleget izzadtak, menjenek a hamam elkülönített részébe, és végezzék el a rituális mosakodást, majd üljenek bele egy kád kellemesen langyos vízbe, és szappannal mosakodjanak meg. Ezt követően dörzsöljék be testüket az évszakhoz illő ecettel, és tisztogassák le bőrüket vízzel vagy krémek segítségével. Ezután újra mártózzanak meg egy vízzel teli kádban, és a fürdőből való távozás előtt alaposan töröljék szárazra testüket rózsa- vagy ámbraillatú kendővel. Az arab szerző azt is ajánlotta, hogy a tisztálkodást végző, és az izzadás miatt sok folyadékot veszítő fürdőzők kortyolgassanak rózsavizet vagy almaszörpöt.
  • Photo Title 1
  • Photo Title 2
  • Photo Title 3
  • Photo Title 4
  • Photo Title 5